


Valahol a Gerecse dombjai között ...
Tarján, a közel 3000 lakosú Község, híres vendégszeretetéről, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy testvérvárosaival, Staufenberggel és Kirchberggel folyamatos a kapcsolattartás. Minden évben megrendezik a Tarjáni Zenei Fesztivált, melyen számos sváb hagyományőrző zenekarok, csoportok lépnek fel.
Ennek fő utcáján, a Vadász úton kínálom Önnek eladásra ezt a 105 négyzetméteres, vályogból épült családi házat a hozzá tartozó 892 négyzetméteres telekkel, melléképülettel.
A házba belépve egy hosszú fedett folyosón találjuk magunkat, mely végig üvegablakos, így szinte egész nap élvezhetjük a nap melegét. A folyosó végigkíséri a helyiségeket a ház mentén. Innen nyílik a konyha, mely központi része a háznak. A konyhából jutunk a fürdőszobába és a különálló toalett helyiségbe. Az ingatlanban három nagy szoba van, melyekből a két utcafront felőlieket akár üzlethelyiséggé is át lehet alakítani. A folyosó végén helyet kapott még egy kamra is.
A ház fűtését gáz fűtési rendszer biztosítja, ám jelenlegi lakója inkább a költségtakarékosabb mobil kandallót választotta, melyhez a kémény már adott az épületben, valamint cserépkályha beépítésére is lehetőség van. Két szoba padlószőnyeggel borított, egy pedig linóleummal, a többi helyiségben modern, fiatalos járólap lett lehelyezve. A nyílászárók a régi fa ablakok, de egy festéssel máris régi fényükben pompázhatnak, megadva a ház ódon hangulatát.
A hatalmas udvaron felújításra váró melléképület áll, melyben garázs, fáskamra és még akár nyári konyha is helyet kaphat. Emellett még bőven marad hely egy kisebb játszótérnek, homokozónak, vagy medencének, ha a család épp pihenni vágyna.
Az Ön kreativitására van bízva, mivé alakítja ezt a már amúgy is varázslatos hangulatot idéző otthont!
Eladó Tarján - családi ház. Kód: 28185.
| Helyiség | Alapterület | Padlóburkolat |
|---|---|---|
| Közlekedő | 19.00 nm | Járólap |
| Közlekedő | 8.00 nm | Járólap |
| Konyha | 12.00 nm | Járólap |
| Szoba | 22.00 nm | Padlószőnyeg |
| Szoba | 15.00 nm | Padlószőnyeg |
| Szoba | 17.00 nm | Műpadló |
| Fürdő | 3.00 nm | Járólap |
| Kamra | 2.00 nm | Járólap |
| WC | 2.00 nm | Járólap |
Angáné Enikő
Üdvözlöm, Angáné Enikő vagyok, 3 gyermek büszke anyukája. A...
Pozíció: Ingatlanértékesítő
Telefon: 06-70/620-4097
E-mail:
